Sajtószöveg a nyilvánosság számára |
Ezt a szöveget Ön szabadon nyilvánosságra hozhatja és terjesztheti: |
Sajtóinformáció |
Bruno Gröning a fenomén – a „csodadoktor” nyomában |
Dokumentumfilm 3 részben (108 perc, 97 perc, 90 perc)
Rendező: Thomas Busse
Sokak számára ő az utolsó remény. A háborútól megtörve, az orvosoktól feladva már csak egy kívánságuk maradt: meggyógyulni. Bruno Gröning segítségére várnak. A hihetetlen megtörténik – számtalan beteg meggyógyul. Ez mélyen megérinti a háború utáni németországi embereket. Még orvosok is veszik a bátorságot, hogy segítséget kérjenek pácienseik számára, ahol ők már nem tudnak segíteni. Másoknak szálka a szemében, és úgy gondolják, küzdeni kell ellene. Akkor is és most is csődöt mondanak ezek a próbálkozások. Ennek a filmnek is ez a célja, hogy a „Bruno Grönig a fenomén“ körüli eseményeket tényszerűen felgöngyölítse és autentikus beszámolók alapján, valósághűen bemutassa. Több mint 2000 ember vett részt, mint statiszta, színész vagy a filmes stáb részeként. Több mint 9 év alatt 1995 óta több mint 70 órányi filmanyagot forgattak. Változatos, részben drámai jelenetekben mutatják be az életének állomásait és működését az eredeti dokumentumok, a filmpasszázsok, fotók, az akkori időből származó tv-film részletek, folyóirat-tudósítások, újságcikkek, és nem utolsó sorban a több mint 50 kortárs beszámolója. A filmet a Grete Häusler GmbH készítette és a Kreis für natürliche Lebenshilfe e.V. / Bruno Gröning Freundeskreis mutatta be. Minden barát a Bruno Gröning Baráti Körben, beleértve a vezetőséget is, ellenszolgáltatás nélkül végzi feladatait, tehát idealista alapon, személyes juttatás nélkül. Ez a dokumentumfilm is adományok segítségével, és ellenszolgáltatás nélküli munkával jött létre. |